Gasztro Post - Speziell

Ahogy az az előzőekből kiderült, a Brazil konyha - főleg ahhoz képest, hogy kulturálisan majdnem minden más téren az országnak milyen számottevő hatása van - nem akkora truváj. Persze egy 200 milliós, Európa méretű országban - ahol a világ szinte összes nemzete úgy keveredik egymással, hogy azt az itt bujkáló öreg nácik csak sírva nézik - még, ha küzdenének ellene, akkor is meg kellene, hogy jelenjen egy-két említésre méltó fogás. Ezeknek a felfedezése néha igényel némi bevállalást, de mint mondottam volt, még soha nem lettem rosszul itt igazán semmitől, olyan állatot meg ők sem esznek, aminek túl sok lába van...

Feijoada

Kezdjük is az egyik legtipikusabb Brazil étellel, a Feijoada-val. A feijoada lényegében olyan, mintha egy sóletet csinálnának egy párizsi működési elvével - azaz repül bele minden. Köröm? Orr? Ajkak? Megy a kondérba! Én egyszer ettem úgy feijoádát, hogy - mintegy dekoráció gyanánt - a tányér szélére elegánsan oda volt biggyesztve egy fül (mármint disznófül, persze). Ennek ellenére a feijoada nagyon finom dolog, csak nyitottan kell hozzáállni. Illetve el lehet menni jobb étterembe kipróbálni, ott kihagyják belőle az állat nem feltétlenül étkezésre szánt alkatrészeit - én egy favelában próbáltam ki, ahol meg szinte csak azok kerülnek bele. 

Mikor feijoadát kér az ember, akkor kihoznak neki egy fazekat, amiben rotyog a fogás gerincét képző sűrű, feketés-lilás, babos-húsos-ormányos cucmó. Fél liter ebből a főzetből elhajt egy gőzmozdonyt Grazig és vissza. Ellensúlyozáskép pedig kap még vagy ötféle köretet, általában rizst, sültkrumplit, mandioca-t - ami egy helyi gyökér, olyasmi, mint a krumpli - és mindenféle salátát. Egy derekas feijoada eléggé oda tud tenni, ne tervezzünk a rákövetkező két-három órában bármilyen fizikai vagy mentális feladatot végezni - ilyenkor nincs más, csak a mantra-szerű szuszogás...

Moqueca

A moqueca egy kicsit a thai konyhára emlékeztet, de valószínűleg inkább Afrikából származik, már csak azért is, mert főleg az erősen afrikai behatású Bahía-ra a legjellemzőbb. Két formában - halas és tengeri-szörnyes verzióban szokott előfordulni és alapvetően egy kellemesen fűszeres, enyhén kókuszos, sűrű kulimászt kell elképzelni, amit rizsre lapátolva lehet fogyasztani. Tengerpartokon kötelező kaja, eszméletlen finomra tudják csinálni! Én eddig mindig csak több fő részére láttam porciózni, de Brazíliát ismerve biztos lehet valamit alkudozni. Relatív könnyű étel, de ez senkit ne tévesszen meg, mert annyit hoznak belőle és annyira finom, hogy úgyis addig eszi az ember, míg le nem fordul a székről. Van neki egy közeli rokona is: a Bobó, ami még sűrűbb és még kókuszosabb. Mindkettőnek az alapja a dendé, egy afrikai pálmaolaj, ami teljesen sajátos ízt kölcsönöz nekik. 

Acarajé

Egy másik nagyon jellemző Bahíai kaja az acarajé. Az acarajé a moquecával szemben nem a hangulatos tengerparti éttermekben vadászható le, hanem Salvador koloniális terecskéin, ahol hatalmas, talpig folklórba öltözött fekete asszonyságok sütögetik helyben. Az acarajé lényegében egy kis bab-fánk szendvics: a lángos szerűen a fortyogó olaj tetején lustán úszkáló babliszt alapú fánkocskákat lepecázzák, kettévágják és megtöltik 4-5 féle különböző fűszeres kencével, apróra vágott zöldségekkel és miniatűr rákocskákkal. Az acarajéval az a baj, hogy még jobb esetben is inkább érdekes, mint finom - nem jobb esetben pedig megy sirálykajának. A legnagyobb problémát az - általam egyébként imádott - rákocskák jelentik, mivel általános szabály, hogy a rákocska annál finomabb, minél nagyobb. Ezek viszont kurva kicsik. Ebből adódik az is, hogy meg sem hámozzák őket, cserébe viszont valamiért állatira megsózzák szerencsétleneket - olyan mintha egy marék sós lábújkörmön rágódnék...  Ennek ellenére Bahíában járva mindenképpen érdemes kipróbálni egy szimpatikusabb néninél, ennyivel is többet láttunk...

Churrasco

A Churrasco a Brazil grill-kultúra gyűjtő neve. Bár én nem vagyok kifejezetten nagy rajongója, a brazilok maguk annyira büszkék rá, hogy - ha tudnának magyarul - nagyon megsértődnének, ha nem írnék róla is. A churrasco tragédiája az az, hogy a szomszédos országokban, főleg Argentínában eszméletlen húsokat képesek csinálni, ami jócskán beárnyékolja a brazilok jó-közepes szintjét. Ez azért is érdekes, mert az alapanyagok itt is nagyon jók, csak hát egy jó húshoz nem elég pusztán a... nos a jó hús.

Ráadásul itt inkább hatalmas tömböket húznak rostra és úgy sütik meg, ahelyett, hogy inkább az általam preferált steak-es megoldást alkalmaznák. Ide tartozik még a számomra legérthetetlenebb jelensége a brazil konyhának: a farrofa. A farrofa a mandioca gyökérnek a porrá őrölt változata - lényegében semmi íze nincs, de mindent, amit a helyiek megsütnek azt meghempergetik ebben a baromságban. Hogy minek, azt számomra örökre homály fogja fedni....  

Espetada

És jöjjön az én személyes kedvencem (najó a moqueca mellett)! Az espetada a helyi éjszakai utcai étel, mint otthon a gyros meg az oktogoni sajtburger, csak éppen sokkal egyszerűbb. A brazil éjszakában mindenfelé állnak kis grill-talicskákkal espetada-dealerek, akik hurkapálcákra húzott kis mindenfélét sütögetnek - általában húst, csirkét, sajtot, kolbászt vagy csirke-szívet. Mellette mindenféle csípős vagy fokhagymás lötty várja, hogy a kajára csöpögtessük. És persze az elmaradhatatlan farrofa...

Ezek az espetada-standok egyébként távolról nem igazán bizalom gerjesztőek, közelről meg még annyira sem, de ha az ember túléli az első maláriától rettegve elfogyasztott adagot, akkor elkezd megbízni bennük. A másik espetada lelőhely a tengerpart, ahol rákocskás verzióval is lehet találkozni, viszont az már komoly függőséget okoz!

A gasztro-rovat koránt sem ért véget, jönnek még: gyümölcsök és leveik, kajálda útmutató...