RIO

Rió, hát ide is eljutottam végre, a városba, aminek a neve egyszerre jelent egyet a paradicsommal és a nyomorral...

A buszjegyet még előző este vettük meg "V"-vel és Diogo-val, a mi portugál Casanovánkkal. Mivel az út cirka 6 óra Sao Paulotól Rió-ig, úgy döntöttünk, hogy korán reggel indulunk, a buszon alszunk, délre Rió és tűzés le a partra. Úgyhogy mi "V"-vel haza indultunk, Diogo meg valami partiba, még így gyorsan Rió előtt okosba (indulásig már úgy sincs alvás).

Az út már a legelejétől elég őrültnek ígérkezett, mivel mikor a reggel 4 órás találkozónál felhívtuk öreg Diogót, hogy mégis hol a francban van, kiderült, hogy épen full bekarcolva kufircolt valami csajt, akit a partiban szedett fel. Ahogy ráébredt, hogy idő van, mondta a verdának, hogy bocs bébi, de olaj, megy a buszom Rióba! Ezzel bepattant egy taxiba és tépett oda hozzánk kicsit megtépázva bár, de vigyorogva.
Mikor odaértünk a buszpályaudvarra, a szekák pont hétféle szart vertek ki egy arcból, hogy miért az nem derült ki. Errefelé nem kell könyörögni egy-két sallerért a rend éber őreitől. Végül felszálltunk a buszra, de indulás előtt a sofőr bemondott valamit portugálul, amire Diogonak rögtön kiszállt az álom a szeméből. Mikor kérdeztük, hogy mit mondott, Diogo így fordította: "God help us all!"  Erre azért mi is elkezdtünk kicsit fészkelődni.

A buszút ennek ellenére szerencsére elég eseménytelenül telt, az út felétől dzsungeles táj mellett haladtunk, aztán Rió környékén elkezdődtek a favellák (de róluk majd később), míg délben végre megérkeztünk. A pályaudvar valami külvárosban volt, és nem volt igazán mesés környék, mindenfelé rendőrök álltak hatalmas mordályokkal, szigorú tekintettel. Gyorsan felpattantunk hát a helyi BKV-ra és bedöcögtünk a hostelhez, ami nem máshol állt, mint a híres-neves Copacabana-n!

A hostel nem volt valami túl nagy szám, úgyhogy nem is szaroztunk ott sokáig, zúztunk le a partra egyből. Riónak két nagy tengerpart szakasza van: Copacabana és Ipanema. Ipanema számít egy kicsit tisztábbnak és elitebbnek, míg Copacabana mocskosabbnak és kommerszebbnek. Elméletileg. De mivel mi Augusztusban voltunk, ami nem kimondottan szezon (ilyenkor Európában is meg lehet dögleni a melegtől), nem volt olyan sok turista, így Copacabana is gyönyörű volt, a hófehér homok és a ragyogó kék tenger csodálatosan tiszta, a horizontot pedig smaragd-szőrű hegyek és szigetek díszítik félig a pára homályába vészve! Ennek ellenére főleg az Ipanema-t és Copacabana-t elválasztó kis félszigeten, Arpoadoron heverésztünk, mert az, ha ez egyáltalán lehetséges, még szebb volt. Onnan be lehetett látni mindkét partot és Rió két szimbólumát a Pao de Acucar-t (Cukorsüveg-hegyet) és a Corcovador-t  is (a nagy Jézus szobrot)! Képeket sajnos megint csak nem sikerült csinálnom, ugyanis a fotógéppel kapcsolatos shitstorm még nem érezte úgy, hogy eleget szopatott, így hat a gépemben az aksi valami transzcendens késztetés hatására, úgy hogy végig a táskámban volt kikapcsolva, egyszerűen  fogta magát és lemerült, pedig éjszaka direkt feltöltöttem... (most megint működik a rohadtja, gondolom egészen addig, amíg megint kelleni nem fog...)
Feltűnt viszont, hogy nagyon sok volt egy fajta fekete madárból. Nem repültek, csak inkább úgy köröztek a magasban és sasoltak lefele. Néha több százan is voltak. Na ezekről a szépségekről később kiderült, hogy Urubu-nak hívják őket, dögevők és a favellákban elszórt emberi és egyéb hullákat zabálják. Bájos.

Balra Ipanema, jobbra Copacabana és középen a szikla, Arpoador

Rió egyébként már az első pillanatban is nagyon más, mint Sao Paulo. Itt az ember sokkal jobban érzi, hogy a trópuson van, a levegő párásabb, a növények dúsabbak, még a nap is máshogy süt, pedig nincs sokkal közelebb az egyenlítőhöz, mint Sampa (Sampátol sokkal inkább keletebbre van, mint északabbra). Úgy általában az egész város "Dél-Amerikaibb", mint Sao Paulo, ami sok tekintetben európai is lehetne (de azért messze nem az). Az utcán minden sarkon lehet kapni frissen facsart gyümölcslevet (suco-t), olyan gyümölcsökből, amikről még az életben nem hallottam, és mikor megláttam őket, rögtön az a kép ugrott be, ahogy a Nesönöl-ön valami kócos bőgőmajom burkolja csámcsogva ezeket egy marha nagy fa tetején.
Sao Paulo-ban éjszaka buli után csak baromi drága taxival lehet hazajutni (kb 5000 Ft), míg Rióban magán mikrobuszok mennek keresztül-kasul a városon, bárhol felszednek, és kb bárhol kiraknak, mindezt 250 Ft-ért!
Errefelé egyébként divatos mondás, hogy Rióban az emberek azért dolgoznak, hogy éljenek, Sao Pauloban pedig azért élnek, hogy dolgozzanak. Bár ez nyílván túlzás, nagyon is van valóság alapja, ugyanis Sao Pauloba az ország minden részéből áramlanak az emberek csak azért, hogy dolgozzanak, Rióban viszont az emberek nagy része munkaidőben is inkább a parton döglik...

Ami még nagy különbség Sampával szemben az az, hogy bár jóval veszélyesebb város, mégis inkább vannak olyan környékei, ahol lehet csak úgy sétálgatni minden különösebb cél nélkül. Sao Paulo-ban azok a helyek, amik ilyenek lehetnének (pl Vila Madalena), azok valahogy mindig egy baromi meredek hegyen vannak, és az ember színeket lát és félrebeszél 10 perc séta után (persze lehet csak én nem fedeztem még fel a sétálós helyeket). Rióban a hegyeken általában favellák vannak, ahol nem igazán ajánlott sétálgatni, céllal vagy anélkül, mert könnyen Urubu kaja válhat az emberből.

Rió fő szórakozó negyedét Lapa-nak hívják. Lapa nevű negyed egyébként van Sampában is, sőt állítólag majdnem minden Brazil és Portugál városban. Lapa-rol annyit érdemes tudni, hogy az egyik legőrültebb és nyüzsgőbb hely ahol valaha voltam: több tucat club, fiatalok ezrei, zene az utcán, és amit még ne felejtsünk el, fél liter caipirinha 5 Reálért (kb 600 Ft). Minden péntek este fesztivál, de most nehogy egy ilyen Siófoki sutyerák rémálmot képzelj el! Pedig azért itt sem az úri közönség mulat, nem kevesen szállingóznak ide a favellákból, de talán az erős rendőri jelenlét miatt, nem keresik annyira bajt (a zsebesek mondjuk annál aktívabbak). Egyedüli negatívum az volt amikor "V"-vel, bementünk egy kicsi "baile funk" partyba, és a helyi favella-lakó erők, elég agresszívan fogadtak minket, lökdöstek, mutatták, hogy megölnek stb... Mondtam "V"-nek, hogy innen most akkor kurva gyorsan pucoljunk, de ő, aki addigra az olcsó caipirinhák áldásos hatására már golyóállóvá itta magát, azt válaszolta, hogy ő azért még felcsípne itt egy csajt, ha nem gond. Már láttam magam, ahogy egy hét múlva Urubu szarként száradok egy tengerparti sziklán, de hálistennek "V" mégis meggondolta magát és hajlandó volt túlélni az éjszakát.

Lapa

Lapa-ban egyébként az első dolog amit megláttunk, ahogy leszálltunk a már említett mikrobuszról, az egy prosti volt aki elkezdte nekünk markolászva mutogatni a csöcseit. Később aztán a Copacabana-n hazafelé sétálva még több pillangót láttunk, ahogy hármasával strihelnek egy-egy sötétített ablakú verda mellett, nyíltan alkudozva a klientúrával. Brazíliában egyébként teljesen bevett dolog kurvázni, komoly üzletemberek az ebédszünetben lezavarnak egy laza rundocskát, vagy vannak helyek Sampa legnyüzsgőbb party-utcáján (Rua Augusta-n), ahol ha az ember fizet 20 Reált, kap 2 sört meg egy menetet, menüben olcsóbb alapon.

A tengerpart Rióban abszolút az élet központjának tűnik, az emberek ott töltik a szabadidejüket, napoznak, futnak, fociznak vagy gyúrnak, mert hogy vannak ilyen kis játszótéri mászókára emlékeztető minikonditermek felállítva 200 méterenként a parton, ahol faszán lehet izmozni, ahogy a carioca (rió-i) csajok mikrobikiniben sétálgatnak az ember körül. Amit mondjuk soha nem gondoltam volna Braziliárol, az az, hogy a nők nem lehetnek monokiniben, törvény ellenes (valami azt súgja, hogy ezt a törvényt nem egy férfi hozta :) )!  Viszont azért a brazil nőket sem kell nagyon félteni, amilyen bikinikben képesek feszíteni, akár nudista strandon is lehettem volna. Nem egy szégyenlős csapat.
Sajnos nem tudtuk sokáig élvezni a tengerpart hedonisztikus örömeit, mert a négy napból kettőn végig zuhogott az eső, és ha ott esik, akkor rendesen esik, és egész nap.

A hazafele útról kevés jót tudok mondani. Bár részben az én hibám is, el kellett volna aludnom, amíg még lehetett, mert utána egy kislány két sorral mögöttem el kezdtett nyüszögve bőgni, és nem is hagyta nagyon abba 10 percnél hosszabb időre, amíg meg nem érkeztünk 6 órával később. Továbbá mivel az első ülésen ültem, megbizonyosodhattam a sofőr kiváltképp cizellált zenei ízléséről is, így történt, hogy végig kényszerültem hallgatni Lionel Richie életműve mellett egy egész Lady Gaga albumot is. Kétszer.

Végül csak hazaértünk, fáradtan egymásra néztünk és vigyorogva azt mondtuk: Ide még megyünk párszor!