Hullám Lovagok

Mindig is vonzott a szörfözés. Nem csak azért mert vitathatatlanul a világ leglazább sportja, hanem mert a szörfözés mint életforma erősen konvergál az általam a létezés tökéletesnek képzelt csúcsához, név szerint az egész nap a parton dögléshez tip-top csajokkal körülvéve. Praia da Pipa szörf-paradicsomában végre mi is belekóstolhattunk a hullámlovaglás fájdalmas örömeibe...

Szörfözni nehéz. Nagyon nehéz. Még csak nem is az, hogy mi ezt nem tudtuk. Tudtuk. Épp csak gondoltuk mi annál faszább (és csóróbb) gyerekek vagyunk, hogy befizessünk kb. 8000 Ft-ért egy kétórás szörfórára, inkább béreltünk 3 rongyért két deszkát egész napra, és megtámadtuk a hullámokat. Már ahogy a part felé sétálgattunk vagányan a deszkákkal a hónunk alatt, éreztük, hogy lépésről lépésre egyre menőbbek vagyunk. Ezzel a bibi csak az volt, hogy a normálisnál kétszer nagyobb tanuló-deszkánk minden kicsit is hozzáértő számára (márpedig ott mindenki nagyon hozzáértet) bereklámozta, hogy mi csak kezdő kis gyökerek vagyunk. 

Duck-Dive

Mint kiderült a szörf tanulás, főleg autodidakta módon, nem kevés kitartást és még több mazochizmust igényel. Persze az se segített sokat, hogy nyélből tsunami méretű brutális hullámokkal sikerült bepróbálkoznunk, amik csak a nagyon profik játékszerei. Nem hogy nem sikerült meglovagolnunk egy hullámot sem, be se sikerült odáig jutnunk, ahol erre esély lett volna. Ahogy az ember próbál befelé haladni, egyfolytában küzdenie kell az arcába zúduló hullámokkal, amik a deszkába belekapva visszasodornak a francba, miközben jól meghempergetnek a tengerfenéken. Az első 10 perc után kezdett világossá válni, hogy nekünk már az is eredménynek fog számítani, ha egyáltalán életben maradunk! Gondoltuk meglessük, a profik hogyan jutnak át ezeken a hullámokon: egyszerűen átbújnak alattuk! Igen, a deszkát lenyomva egyszerűen átsiklanak a hullám alatt - mivel most már elméleti szinten én is profi vagyok, tudom, hogy ez az un. "Duck-Dive". A következő hullámnál persze mi is megpróbáltuk beadni az öreg duck-dive-ot. Nem volt nagy ötlet. Ha még tudnánk is a technikát, a hatalmas tanuló deszkánkkal át kéne hágnunk a newtoni fizika alapvető törvényeit, hogy ez sikerüljön. Meg persze nem is tudtuk a technikát. Az első nap eredménye: Óceán x Srácok - 1-0...

Első szárnycsapásaim...

Hazaérve láttuk, hogy új lakótársunk érkezett egy német srác személyében, nevezzük mondjuk Chris-nek (fogalmam sincs hogy hívták). Chris szakmáját tekintve quantum fizikus volt. Ezt figyelembe véve meglepő volt, hogy profin szörfözött, bár lehet ez csak a mi szellemi sivárságunkat bizonyítja. Christ alaposan kifaggattuk a szörfszakma csínyjáról-bínjáról, és megkérdeztük tőle, hogy mint fizikus, mit tudna nekünk elárulni rút ellenségeinkről, a hullámokról. Ő szerényen azt válaszolta, hogy ez nem igazán az ő szakterülete, de hallott már valamicskét róluk - erre bő félórában mindent elmondott amit az emberiség valaha tudott a hullámokról. Kiderült, hogy Chris ragyogóan tudja kamatoztatni fizikusi doktoriját szörfözés közben, mert pontosan tudja, hogy mi miért és hogyan történik a hullám meglovaglásakor, mikor kell elkapni a hullámot stb... Mások ezt csak hosszú évek alatt tapasztalják ki, ha kitartanak egyáltalán addig. 

Számunkra a legfontosabb infó az volt, hogy a nagy hullámok általában 4-5-ös 'set-ekben' jönnek, köztük gyorsan ki lehet spurizni a mélyvízbe, ahol esély van az elkapásukra. Mondjuk ott se sok. Ahhoz, hogy elkapd a hullámot ezerrel kell kalimpálni, hogy felvedd a sebességét, de mi bárhogy küzdöttünk, az a szar alig moccant meg, és csak átbillentünk a hullámon, mint egy döglött fóka. 

Apropó fóka: voltak delfinek! Eeeegen, e sorok szerény írója delfinekkel szörfözött! Ennél lazább dolgot elképzelni se tudok - talán, ha Scarlett Johansson és Natalie Portman egymást napolajjal érzékin kenegetve várnák, hogy végre kijöjjek kicsit velük is foglalkozni. Bár amit műveltünk csak némi jóindulattal lehetett szörfözésnek nevezni, a delfinek minden jóindulat nélkül is delfinek voltak. Ezek a jószágok, amennyire giccsesek egy elemis kislány tolltartóján, annyira királyak élőben, bár magasról szartak a fejünkre. Persze gyanítottuk, hogy lesznek delfinek, tekintve hogy az egész helyet delfin-öbölnek hívták (Bahia dos Golfinhos), kérdeztük is a hostelben a recepciós csajt, hogy mikor vannak ott a delfinek, már hogy mondjuk déltől ötig vagy ilyesmi. Erre ő lassan ránk nézett - a tekintetén látszott, hogy nem hiszi el mekkora gyökerekkel van dolga - és lakónikusan ennyit mondott:
"Ott laknak, baszki".   

Ez egy delfin.

Mivel minket nem feladós fából faragtak, három napig próbálkoztunk felállni a szörfdeszkán. Nekem egyszer sikerült úgy ahogy, és nagy sikeremben rögtön tönkre is tettem az egyik kis uszonyát, amit később férfiasan elsunnyogtam. A harmadik napra már minden porcikánk fájt izomláztól, zúzódástól vagy teljesen ismeretlen okokból. A legjobban viszont az fájt, mélyen a lelkünk legérzékenyebb pontján, hogy amíg mi ott szerencsétlenkedtünk minden látható eredmény nélkül, addig 8 éves forma gyerkőcök vígan suhantak a hullámokon a legnagyobb könnyedséggel. Nem mondom, hogy nem fogant meg bennünk a gondolat, hogy a partra érve szarrá verjük őket a saját deszkáikkal. Az, hogy ez mégsem történt meg részben békés természetünknek, részben pedig a kölkök kigyúrt bátyjainak köszönhető.

Minden fájdalom, kudarc és megalázottság ellenére azonban kijelenthetem, hogy a szörfözés valóban nagyon fasza dolog. Olyan mintha a világ legfinomabb gyümölcsének 30cm vastag tüskés páncélja lenne, és egy 100 méter magas fa tetején nőne, aminek a tövében sárkánytestű tigrisek ólálkodnak. De megéri a küzdelmet, csak ehetném már meg azt a gyümölcsöt... 

Hang Loose!